TAO információ TIPP Mix TIPP Mix 1% SZJA
 

Győzelem! Megnyertük a rangadót!

 
27 febr 2020

„Nyerni kell!” – ez volt a jelszó a szerdai Tatabánya elleni hazai rangadóra. Szurkolóink ismét bizonyították, hogy mennyire szeretnek bennünket, szépen megtelt az újszegedi sportuszoda lelátója.

Mindkét csapat idegesen kezdte a találkozót, több lehetőség is kimaradt. Szerencsére mi nyugodtunk meg gyorsabban, Boros Tamás góljával szereztünk vezetést. Molnár Dávid büntetőt hárított, ami rendesen felpörgetett bennünket. Kiss Csabi és Palotás Gergő vezérletével fokozatosan növeltük az előnyünket, így egyre magabiztosabban vezettünk. Jött is a buzdítás a lelátóról, ami hatalmas erőt adott nekünk. Rutinos játékosunk, Kiss Csabi talán az idény gólját jegyzete, egy remek csel után parádés gólt szerzett. A félidőben 6-3-ra vezettünk.

Diktáltuk a tempót, védelmünk remekül zárt, így nem volt esélye közelebb kerülni a Tatabányának. Egy 4 perces kiállítás pedig megpecsételte a sorsokat, hiszen 9-4-re húztunk el. Az utolsó negyedben okosan tartottuk az eredményt, így 9-6-ra nyertünk, és fontos 3 pontot szereztünk.

Folytatás szombaton ismét itthon, 16 órakor az UVSE-t fogadjuk.

Szegedi FVCS–Tatabánya 9–6 (2–0, 4–3, 2–1, 1–2)
Férfi vízilabda OB I, A csoport, 13. forduló. Szeged, újszegedi sportuszoda, 300 néző. Vezette: Tordai, Vogel.
Szegedi Férfi Vízilabdacsapat: Molnár – Bogdanovics, Berki, Kiss Cs. 4, Palotás 3, Foszkolosz, Boros 2. Csere: Bicskei, Somlai, Zsigri, Farkas, Mekkel. Vezetőedző: Szabó Zoltán.
Tatabánya: Barabás – Máté, Katonás, Takács, Tóth, Keresztúri, Kalanovics 2. Csere: Kuncz, Vad 1, Garancsy 2, Szentesi 1. Vezetőedző: Zantleitner Tamás.
Gól – emberelőnyből: 8/5, ill. 9/2.
Gól – kettős emberelőnyből: 1/1, ill. 1/1.
Ötméteresből: 2/0, ill. 3/2.