TAO információ TIPP Mix TIPP Mix 1% SZJA
 

Gyöngyösi Boglárka: nagyon együtt van a csapat

 
11 jan 2024

Női csapatunk január elején látott munkához. A fiúkhoz hasonlóan alapozómunkát végez a keret. Nem könnyű időszak ez, hiszen leginkább az úszás, az erőfejlesztés szerepel a programban. Messze még a felkészülés vége, hiszen a Zue.hu Szegedi VE női együttese február 28-án játszik először bajnokit. Akkor a BVSC-t fogadjuk a Tiszavirág Sportuszodában. Szóval a csapat készül, edz, erről is beszélgettünk kapusunkkal, Gyöngyösi Boglárkával.

– Milyen eddig a felkészülés?

– A felkészülés ezen szakaszában a téli alapozáshoz híven még az úszásé a főszerep. Nekünk, kapusoknak pedig a medicinlabda szerepel legtöbbször a heti edzéstervben. Nehéz időszak ez, főleg az év végi pihenés után, de mindenre szükségünk van ahhoz, hogy az előttünk álló meccseket győzelemmel zárhassuk. Bőven van még időnk felkészülni a bajnokikra. Úgyhogy főleg kemény állóképességi fizikai munka zajlik a konditeremben. Mindenkit motiváltnak látok. Duzzad bennünk a versenyszellem az edzéseken egymás között is, amely szerintem nagyon motiváló tud lenni. Remélem, ez a sok belefektetett munka a tavasszal kifizetődik.

– Hogyan teltek az ünnepek?

– Őszintén szólva jól esett ez a pár hét uszoda nélkül. A legtöbben vidékiek vagyunk a csapatból, így kissé szétszóródtunk, de az online felületeken ugyanúgy aktív volt a csapat. Nehéz elszakadni egymástól, mert igazából a legtöbb időt együtt töltjük a hétköznapokban. Páran elutaztak a párjukkal, a családjukkal kipihenni az évet. Többen vagyunk a csapatból, akik szeretnek sütni-főzni, így kihasználtuk az alkalmat, hogy a karácsonyi asztalt megkoronázhassuk egy kis finomsággal. A „közös ünneplések” a halloweeni buli kezdetével folytatódtak tovább, csak most az új év alkalmával. A csapat java része együtt töltötte a szilveszter éjszakát. Örülök neki, hogy ilyen jó kis közösségünk van. Minden csapatprogram csak még jobban összekovácsol minket, amely majd a vízben lévő döntő szituációkban sokat érhet!

– Mennyire vagy elégedett az őszi eredménnyel?

– Vegyesek az érzéseim. Nagyon örülök annak, hogy az újonnan érkező játékosok beilleszkedtek és az edzőnkkel, Tamással is sikerült összekovácsolódni. Ahhoz képest, ahogy indult a bajnokság, gondolok itt például a meccsidőpontok variálására, egész jól kezdtünk. Már a szezon elején az első hazai mérkőzésen meglepetést is tudtunk szerezni. Meccsről meccsre összeállt a védekezés. Jól kommunikáltunk, segítettek nekem a lányok, így én is egy stabil pont tudtam lenni. A számunka rangadónak vélt meccseken átlagosan 6-7 gólon tudtuk tartani az ellenfelet. Hiányérzetem inkább a támadásainkban rejlik. Amilyen kevés gólt kaptunk, olyan kevés gólt is lőttünk. Ebben majd mindenképpen fejlődnünk kell! Úgy gondolom, a szentesi vereség fájó pont még a csapatnak. Már várjuk a visszavágót március 2-án.

– Mi volt eddig a legnagyobb pozitívum?

– Ha választanom kellene, hogy mi volt a legnagyobb pozitívum, akkor mindenképpen az itthoni egri győzelem. Megmutattuk, hogy mire vagyunk képesek egy nálunk jóval erősebb csapattal szemben is. Extázis, élmény volt ez a siker, amit biztosan nem felejtünk el. Annak is nagyon örülünk, hogy egyre többen látogatnak ki a meccseinkre! Reméljük, ez idén sem változik majd. A magyar kupában lejátszott UVSE elleni találkozó után a másnap szintén ellenük lévő idegenbeli mérkőzésünket is kiemelném. A kupában még sajnos nem jött ki az, amit szerettünk volna, viszont a harmadik meccsre, amikor úgy éreztük, a legfáradtabbak vagyunk, akkor játszottunk igazán jól. Az utolsó pár percben nyílt ki csupán az olló az eredmény tekintetében. Az itthoni Győr elleni meccsünk is pozitívum volt olyan szempontból, hogy mikor nem ment a játék és mélyponton volt a csapat, nem dőltünk a kardunkba, hanem összeszedtük magunkat, és ki tudtunk mászni a gödörből, így egy nagyon nehéz meccsen tudtuk itthon tartani a 3 pontot.

– Miben kell előre lépni?

– Egyértelműen a támadójátékunkban kell fejlődnünk. A helyzeteink megvannak, csak a befejezések nem pontosak. Sokkal több önbizalomra és magabiztosságra lesz szükség a továbbiakban. Többen vannak olyan helyzetben, hogy az előző csapataikban nem kaptak kellő lehetőséget vagy támogatást ahhoz, hogy kibontakozhassanak, vagy csak megismerjék a saját erősségeiket. Itt nálunk viszont minden egyes játékos kulcsfontosságú szerepben van, így fel kell nőniük a feladathoz, és igenis el kell vállalni, bele kell állni a szituációkba! Ki kell lépni abból a bizonyos komfortzónából! A mindennapok során azon dolgozunk, hogy biztassuk egymást, és a hiányosságokat pótolva minél sikeresebb csapat tudjunk lenni.