TAO információ TIPP Mix TIPP Mix 1% SZJA
 

Fiatalokkal a sorainkban is helytálltunk a Fradi ellen

 
14 okt 2023

Hét SZVPS-neveléssel a sorainkban vettük fel a küzdelmet a bajnoki címvédő Ferencváros otthonában. A zöld-fehérek 19-10-re nyertek ellenünk. 

A héten többen betegek is voltak, Sánta Dániel és Sziládi Kristóf pedig sérült, így ismét több SZVPS-nevelésű fiatal, számszerint hét játékos került be a Fradi elleni keretünkbe. A zöld-fehérkenél is voltak hiányzók, de így is bombaerős volt a keretük. Csapatunk  minden tagja odatette magát, küzdött, hajtott az FTC ellen, ez pedig eredményre vezetett, hiszen a második negyedet leszámítva szoros eredmány született.

Kemény hat fordulón vagyunk túl, hazánk legjobb csapatai ellen játszottunk, így egyelőre pont nélkül állunk a tabellán. De most jön el a mi időnk, máris itt a következő feladat, október 21-én (szombat) 17 órakor a Tiszavirág Sportuszodában a Szentes csapatát fogadjuk. Jön a Csongrád-Csanád vármegyei derbi, amin nagy szükségünk lesz szurkolótáborunkra.

Ferencváros–Zue.hu Szegedi VE 19–10 (4–2, 7–3, 4–2, 4–3)
E.ON férfi vízilabda OB I., 6. forduló. Budapest, FTC Uszoda. Vezette: Ercse, Tordai.
FTC: Szakonyi – Mandics 2, Argiropulosz 2, Di Somma 2, Vigvári Ve. 2, Nagy Ád. 3, Lugosi. Csere: Pápai (kapus), Nagy Ák. 2, Varga Vi. 2, Fekete G. 1, Simon S. 1, Paján 1, Szabó II. B. 1. Vezetőedző: Nyéki Balázs.
Szeged: Gyovai – Pörge 1, Bóbis 3, Klár, Nagy M. 3, Horváth Zs., Kürti 1. Csere: Danka (kapus), Báthory, Tóth Gy. 1, Varga M., Horváth V. 1, Molár H., Lalia. Vezetőedző: Kiss Csaba.
Gól – emberelőnyből: 7/6, ill. 7/3.
Ötméteresből: 1/0, ill. 2/2.