TAO információ TIPP Mix TIPP Mix 1% SZJA
 

Esély a szegedi meccsre! MK-selejtezőre fel!

 
28 okt 2015

Mivel a Szeged Diapolo csapata korábban a Bajnokok Ligájában nem játszhatta hazai mérkőzéseit az újszegedi sportuszodában, felmerült a kérdés: az Európa-kupában a Hannover elleni negyeddöntő odavágója a sátor alatt lesz?

– Ebben a sorozatban mások az előírások, az eddigi információink alapján van rá esély, hogy ezt a nemzetközi mérkőzést Szegeden rendezzük. Most azon dolgozunk, hogy ez megvalósuljon, reméljük, sikerül – nyilatkozta Molnár Tamás, a Szeged Diapolo ügyvezetője és szakmai igazgatója a november 11-i találkozóról.

A szurkolóknak ez két szempontból is örömhír lenne. Egyrészt a legjobb négybe jutásért a megszokott atmoszférában lehetne drukkolni, másrészt idén egyszer még láthatnák a kedvenceket, ugyanis a versenynaptár szerint 2015-ben nincs több hazai mérkőzése a Tisza-parti csapatnak.

A Varga-legénység a magyar kupában hétvégén Pécsett játszik, majd a bajnokságban sorrendben a BVSC, a Miskolc, a Szentes és a Szolnok otthonában lesz jelenése.

Az első előttük álló feladat tehát a kupaszereplés, ahol két nap alatt három kupaderbi vár a Szegedre, ez pedig az utóbbi hetek erőltetett menete után már nem is lesz szokatlan Kunacéknak.

A magyar kupa pécsi selejtezőjének programja, szombat, 12: Szeged Diapolo–UVSE. 19.30: Szeged Diapolo–FTC. Vasárnap, 10.30: Szeged Diapolo–Pécs.