Hét éve a családom körében töltöttem a vasárnap délelőttöt. Szép idő volt. Sütött a nap, tombolt a nyár. És ekkor jött egy telefonhívás, ami megváltoztatta ezt a napot. Csúnya lett, és nagyon szomorú.
Hét éve, 2011-ben veszítettük el klubunk mecénását, elnökét, csupa szív emberét, Körtvélyessy Pétert.
Hét éve már nincs közöttünk. Rohan az idő, pedig a LEN-kupagyőzelem olyan, mintha tegnap lett volna. Ott örült bent a vízben a csapattal. A szegedi férfi vízilabda első nagy sikerét ünnepelte mindenki: játékos, edző, vezető, szurkoló.
A szép győzelem után másnap délelőtt a Virág cukrászda teraszán beszélgettünk. Nagyon szerettem őt hallgatni. Mesélt, tervezett, épített, szervezett. Hihetetlen energiája volt, élete volt a szegedi vízilabda.
Most is előttem van, olyan, mintha velem szemben ülne. Most is ülhetnénk a Virág teraszán, és beszélgethetnénk a szegedi vízilabdáról. Biztos, hogy kevesebbet mosolyogna, mert klubunk a másodosztályba került, de ő megint tervezne, építkezne, és biztos lenne a dolgában. Mondaná, hogy tele vagyunk tehetséges gyerekekkel, de ők még fiatalok, így legyünk türelmesek, építsük a jövőt úgy, mint amikor ő kezébe vette a szegedi egyesületet.
Ha pedig ő azt mondja, hogy türelem, akkor legyünk azok, mert rá mindig hallgattunk.
A szegedi férfi vízilabda sohasem felejti azt, amit tett érte: Körtvélyessy Péter emlékét örökre megőrizzük.
Süli Róbert
