TAO információ TIPP Mix TIPP Mix 1% SZJA
 

Edzőmeccsekkel készülünk

 
21 jan 2020

Nyomjuk! Készülünk a február 1-jei Miskolc elleni hazai bajnokira. Edzőmeccseket játszunk.

Az elmúlt héten a Honvéd otthonában játszottunk edzőmeccset, ami hasznos volt. Este a magyar férfi pólóválogatott spanyolok elleni összecsapását néztük meg, igazi csapatépítő napot tartottunk.

– Minden rendben volt – értékelte a Honvéd elleni edzőmeccset Szabó Zoltán vezetőedző -, elégedett voltam a látottakkal, mindenképpen biztató volt, ami láttam. Akadnak kisebb sérültjeink, szerencsére komoly gond nincs a keretben.

Kedd délelőtt a bombaerős Szolnok ellen idegenben vívtunk edzőmeccset.

– Az ilyen, erős ellenfelekkel vívandó meccsekre is nagy szükségünk van – folytatta mesterünk.

Csütörtök délelőtt 10 órakor viszont már itthon szerepelünk, ekkor a Szombathely lesz az ellenfelünk.

– Remekül illeszkedik ez a programunkba, ismét élesben gyakorolhatunk, hiszen februárban komoly meccsek várnak ránk.

Meccseink:
Február 1. (szombat), 16 óra: Szegedi FVCS-Miskolc
Február 8. (szombat), 17 óra: Debrecen-Szeged FVCS
Február 15. (szombat), 19 óra: Pécs-Szegedi FVCS
Február 26. (szerda), még nincs pontos kezdés: Szegedi FVCS-Tatabánya
Február 29. (szombat), még nincs pontos kezdés: Szegedi FVCS-UVSE

https://www.instagram.com/p/B7T8PVLJ0dp/?igshid=4akieaux0ky0