Pannergy-MVLC-Szegedi VE 9-9 (2-3, 3-2, 1-2, 3-2)
E.ON OB I., 9. forduló, Miskolc.
MVLC: Moravcsik – Smitula, Krasznai 2, Nagy N. 1, Böröczky, Várkonyi 1, Brkic 1. Csere: Olteán 2, Molnár G. 2, Gomes, Stefanidesz, Vezetőedző: Vidumanszky László.
Szegedi VE: Molnár D. – Sánta 3, Leinweber O. 1, Bóbis 1, Lakatos 1, Horváth Zs., Kürti 2, Tóth Gy. Csere: Baj, Vékony, Boros 1, Kasza, Pörge. Vezetőedző: Kiss Csaba.
Szerdán este az E.ON OB I-ben a Miskolc otthonában szálltunk harcba a bajnoki pontokért.
Jól kezdtünk. Egy remek védekezés után Molnár Dávid indított, a kapitány, Sánta Dániel pedig értékesített a ziccert, így mi szereztünk vezetést. Jól védekeztünk, Molnár Dávid jól védett, így Leinweber Olivér növelte az előnyünket, 0-2. A hazaiak szépítettek, de a negyed hajrájában Bóbis Botond értékesítette a büntetőt, amire volt a Miskolcnak válasza, így az első negyed után 3-2-re vezettünk. Húsz másodperccel a vége előtt Várkonyi révén egyenlő lett az állás, így 5-5-el zárult a
Parádésan indult a második nyolc perc. Kürti Dominik, majd Lakatos Soma talált be a hazai kapuba, így 5-2-re sikerült meglépnünk. Jól és eredményesen játszottunk. A Miskolc a félidő hajrájában kétszer is emberelőnyből volt eredményes, így feljöttek 5-4-re. Húsz másodperccel a vége előtt Várkonyi révén egyenlő lett az állás, így 5-5-el zárult az első játékrész.
Hullámvölgybe kerültünk, kimaradt egy emberelőnyünk, majd a hazai gólt szereztek, a meccsen először vezettek: 6-5. Boros Tamás találata szedett ki bennünket a gödörből, egyenlítettünk, 6-6. Sőt, a harmadik negyed utolsó percében Kürti Dominik belőtte az ötméterest, újból vezettünk, 7-6-ra.
Izgalmas lett a meccs! Négy percig nem született gól, ekkor jött ismét Sánta Dani, és 8-6-ra módosította az eredményt. Sőt két perccel a vége előtt ismét a kapitány villant, 9-6 lett nekünk. És még visszaút a hazaiaknak, nagy hajrát nyitottak, 10 másodperccel a vége előtt pedig büntetőből egyenlítettek, 9-9.
Legközelebb szombaton 16.30-kor Tisza-parti rangadót vívunk, hazai környezetben, a Tiszavirág Sportuszodában a Szolnoki Dózsa együttesét fogadjuk.