TAO információ TIPP Mix TIPP Mix 1% SZJA
 

Döntetlen és vereség Szombathelyen

 
01 szept 2017

A férfi vízilabda OB I új szezonjára készülő ContiTech Szeged Diapolo férfi vízilabdacsapata Szombathelyen vesz részt egy hatcsapatos felkészülési tornán, amelynek első napja jól sikerült. A mezőny legerősebb klubja, a Debrecen ellen várható volt, hogy a Tisza-partiak vereséget szenvednek, a Tatabánya viszont egyike lehet a Varga-legénység riválisainak, amit egy döntetlennel bizonyított is az együttes. A nyitómeccsen a debreceniektől 18–9-re kaptak ki, majd 11–11-es ikszre hozták a Tatabánya elleni összecsapást.

– Az ilyen felkészülési meccseknél nem szokott számítani az eredmény, de azért most örülök, hogy ez a fiatal társaság egy szoros találkozót tudott vívni a Tatabányával – kezdte az értékelést Varga Péter vezetőedző.

– A fiúk keményen dolgoznak, ennek megfelelően elégedett is voltam a látottakkal, persze még bőven van min javítanunk, hiszen most is tartom, a munka tavaszra érhet be igazán. Négy-öt hónap múlva lesz keresnivalónk a torna mezőnyéből több együttes ellen. Az erőnléttel sincs probléma, a nap második mérkőzésén is úgy tűnt, nem okoz gondot a terhelés. Akadtak hibák, de szép megoldások is, utóbbiból pénteken is szeretnék látni párat, persze akkor már alig lesz idő két meccs között, az erőnlét igazi próbája tehát még előttünk van.

Eredmények: Debrecen–ContiTech Szeged Diapolo 18–9, Tatabánya–ContiTech Szeged Diapolo 11–11.

A torna további programja, ma, 10.50: ContiTech Szeged Diapolo–Kaposvár, 15.30: ContiTech Szeged Diapolo–Pécs. Szombat, 12.10: Szombathely–ContiTech Szeged Diapolo.