TAO információ TIPP Mix TIPP Mix 1% SZJA
 

Bóbis Botond szeretne előre lépni a csapattal a tabellán

 
09 jan 2024

Közel egy hete kezdte meg a felkészülést a Zue.hu Szegedi VE férfi csapata. A decemberi pihenőt követően Kiss Csaba vezetőedző és segítője, Lehmann István kemény alapozó munkát írt elő a csapatnak. Hosszú felkészülés elé nézünk, hiszen csak márciusban kezdődik a felsőházas rájátszás. Csapatunk a legjobb nyolc között folytatja a küzdelmet.

Kemény napok vannak a játékosok mögött. Csapatunk játékosával, Bóbis Botonddal beszélgettünk.

– Milyen eddig a felkészülés?

– Elég kemény, bár a java még csak ezután következik. Hosszú lesz a felkészülés, messze még március, most még nagyon távolinak tűnik. Biztos vagyok benne, hogy tartalmas lesz ez az időszak, mert kell a jó kondi az előttünk álló feladatokra.

– A felsőházban folytatjuk a rájátszást, mit vársz a szerepléstől?

– Azt, hogy előre lépjünk és ne a nyolcadik helyen fejezzük be a bajnokságot. Ez most egy nagy lehetőség nekünk, hogy megmutassuk magunkat hazánk legjobb csapatai ellen és adott esetben bravúrt érjünk el. Ez nagy motiváció mindenkinek.

– December végén volt egy kis szünet, feltöltődtél?

– Mindig jólesik a szabadság, hogy a családdal, a szeretteinkkel lehettem, hosszabb időt tölthettem velük. Mentálisan és fizikálisan is feltöltődtem.

– Hogyan megy a suli?

– Nehezen! Egy hasonlattal élve: „Küzdök, mint disznó a jégen!”, de minden telhetőt megteszek, hogy a sport és a tanulás tudjon együttműködni.

– Mit szóltál a fiatal magyar férfi vízilabda-válogatott olaszok elleni bravúros győzelméhez?

– Nagy meglepetés volt, az olaszok mégiscsak a világ egyik legjobb csapata, még akkor is, ha talán a két legjobbjuk nem játszott. A fiatal magyar csapat játékosai mutatják, hogy mekkora potenciál van a magyar vízilabdában. Több játékost is ismerek a keretből, nagyon szurkolok nekik!