TAO információ TIPP Mix TIPP Mix 1% SZJA
 

Az ötödik új szerzeményünk: Vékony Ákos

 
28 jún 2021

Ez a hét is tartogat új játékosbejelentést, így kezdjük a hetet. Örömmel tájékoztatjuk a szurkolóinkat, hogy csapatunk ötödik nyári új szerzeménye ezer szállal kötődik Csongrád-Csanád megyéhez, hiszen Hódmezővásárhelyen született, itt ismerkedett meg a sportág alapjaival. A 20 éves Vékony Ákos kiváló adottságokkal rendelkezik. Tagja volt annak a magyar junior válogatottnak, amely világbajnoki bronzérmes lett. Vásárhely után szerepelt a KSI és a Kaposvár csapatában.

– Még a szezon közben jött a megkeresés a Szeged részéről. Igazából nem gondolkodtam sokat az ajánlat elfogadásán, hiszen vásárhelyi születésűként egy kisebb álmom válhat most valóra, hogy a Szegedi VE-be igazolok. A következő szezonban a legfontosabb célom fiatalként az, hogy rengeteget fejlődjek, emellett pedig, hogy minél többet tudjak segíteni a csapatnak a céljai elérésében. Várom már azt a pillanatot, amikor a szurkolók előtt bemutatkozhatok az SZVE-ben – nyilatkozta Vékony Ákos.