TAO információ TIPP Mix TIPP Mix 1% SZJA
 

A Pécs ellen itthon – ingyenes a meccs

 
04 okt 2019

Szombaton 16 órakor a férfi vízilabda OB I A csoportjában, az ötödik fordulóban a Pécs együttesét fogadjuk az újszegedi sportuszodában. Utoljára játszunk nyitott medencében, ami igazán jó hír a szurkolóknak, hogy INGYEN nézhetik meg a meccset.

Csütörtök délelőtt és délután a Honvéd ellen gyakoroltunk, készültünk gőzerővel az újabb komoly feladatra. Voltak betegeink, de minden bizonnyal teljes kerettel tudjuk felvenni majd a versenyt.

Csütörtök két edzést között csapatunk játékosa, Kiss Csaba Szőregen járt a Kossuth Általános Iskolában, a “Küzdj meg a bajnokkal” akció keretén belül. Csabi együtt mozgott a gyerekekkel, egy remek hangulatú órán vehetett részt.

Egy biztos, hogy lelkes szurkolótáborunkra nagy szükség lesz szombaton is. Bízunk benne, hogy közösen ismét elérjük a célunkat, ami nem lesz könnyű, mert ellenfelünk egy masszív, remek csapat, ennek ellenére nem lehet más a célunk, mint a három pont megszerzése.