TAO információ TIPP Mix TIPP Mix 1% SZJA
 

A lényeg a győzelem!

 
26 okt 2015

A papírforma ugyanis sima hazai sikert ígért, ráadásul végre kipihenten vághatott egy mérkőzésnek az elmúlt hetekben az Európa-kupában menetelő Tisza-partiak.
Ehhez képest már az elején látszott, hogy izgulhatunk sokáig, ugyanis támadásban peches volt a Szeged, főként emberelőnyben. Fórokat egyébként a hazaiak bőven kaptak, a vendégek csak a végén, így arra is gondolhattunk, hogy ez is felőrli majd Szécsiéket. Nem így történt.
Bár nagy nehezen sikerült 4–2-es előnyt kiharcolniuk Manherczéknek – főként remek védekezésüknek köszönhetően –, de a félidő után egy perc alatt kaptak kettőt, és kezdhették újra a munkát.
Ami egyébként nem volt egyszerű, tekintve, hogy a Kaposvár remekül élt kevés adódó lehetőségével, Szécsi Zoltán tanári volt a kapuban, és nem is tűnt úgy, hogy az ellenfél megszokottnál kicsit keményebb stílusa feküdne a Szegednek.
Aztán jött a fordulópont, amit nem idéznénk szó szerint. A lényeg: Varga Péter is szokatlanul kemény lett, a klasszis játékosok is csak pislogtak az edző szidalmai hallatán. A pedagógiai érzék döntő volt, egy csapásra bejött minden, ami addig hiányzott a sima győzelemhez, így a 4–1-es utolsó játékrésszel 10–6-ra hozta is a kötelezőt a Szeged Diapolo.

Varga Péter: – Magunknak tettük nehézzé a meccset. A hajrában lőttük be azokat a helyzeteket, amelyek korábban is megvoltak, így a végén megérdemelten nyertünk.

Szeged Diapolo–Kaposvár 10–6 (2–2, 2–0, 2–3, 4–1)
Férfi vízilabda OB I, A csoport, 5. forduló. Szeged, újszegedi sportuszoda, 150 néző. Vezette: Petik, Marjay.
Szeged Diapolo: MEIXNER (7 védés) – KISS CS. 2, Kunac 2, Manhercz K., Manhercz Á., Seman 1, Varga II. Zs 1. Csere: Pellei 1, Chilkó, Sánta, SEDLMAYER 3, Palotás G., Zsigri. Vezetőedző: Varga Péter.
Kaposvár: SZÉCSI (9 védés) – Vindisch, Kovács, Polovic, Berta 1, NIKOLOV 2, PAREZANOVICS 3. Csere: Palotás S., Dobos, Juhász-Szelei, Sántavy, Ács, Klinovszky. Játékos-edző: Szécsi Zoltán.
Gól – emberelőnyből: 11/3, ill. 5/1.