TAO információ TIPP Mix TIPP Mix 1% SZJA
 

A-Híd Szeged VE-Szolnok a döntőért

 
26 ápr 2013

Eldőlt, hogy csapatunk a Vodafone OB I elődöntőjében a Szolnok együttesével csatázik. A tét a fináléba jutás. A párharc két győzelemig tart. Az első meccset május 5-én (vasárnap) itthon, az immár nyitott újszegedi sportuszodában vívjuk majd.

A Szolnok a Debrecen ellen kettős győzelemmel jutott a legjobb négy közé. Az A-Híd Szeged VE a hét első három napján Egerben edzőtáborozott. Vincze Balázs vezetőedző a fizikai felkészítésre helyezte a fő hangsúlyt. Csapatunk játszott egy edzőmeccset a ZF-Eger ellen is. Mindenki egészséges, így a legerősebb kerettel gyakorolhattunk. Vasárnap délelőtt és délután lesz edzés az újszegedi sportuszodában, hétfőn pedig 12.30-kor útra kelünk Belgrádba, ahol kedden 17 órakor BL-visszavágót vívunk majd a Crvena zvezda ellen. Az első meccsen 7-5-ös vereséget szenvedtünk. A tét a belgrádi Final Four-ba való kerülés. A meccset a Digi Sport élőben közvetíti.