TAO információ TIPP Mix TIPP Mix 1% SZJA
 

A-Híd Szeged: matinémeccsen a fináléért

 
03 máj 2013

Az A-Híd Szeged VE OB I-es férfi vízilabdacsapata vasárnap 11 órától kezdi meg a bajnoki elődöntőt a Szolnok ellen.

Baksa László kapus és Vincze Balázs vezetőedző ma kora délután a Corso Caféban tartott sajtótájékoztatón beszélt az esélyekről.

– Már most látszik, hogy jó ötlet volt levetetni a sátrat, és egyelőre kedvez is nekünk az időjárás. Remélem, hogy pluszenergiát ad a csapatomnak ez a remek idő, és a napfényes edzések. Tavaly örültünk, hogy az Egerrel játsszuk az elődöntőt, ám később mégis bosszúsak lehettünk, hiszen kiestünk. Most nem örömködünk, hogy a Szolnokkal találkozunk, egyszerűen csak szeretnénk úgy játszani, mint a belgrádi BL-meccsen, és előnyhöz jutni a párharcban, majd bejutni a fináléba – fogalmazott Vincze Balázs.

– Leteszteltük a sátor nélküli medencét, 11 órakor nem zavaró a napsütés a kapusok számára – mondta Baksa László. – Meccseket már játszottunk ebben a korai időpontban a szezon során, rangadót azonban még nem. Jót tett a csapatnak, hogy a közelmúltban Egerben voltunk egy összetartáson. Fizikailag is felfrissültünk, és ha esetleg voltak apróbb nézeteltérések a játékosok között, azokat is meg lehetett beszélni. Egy húron pendül a csapat, nem kérdés, hogy nyerni akarunk vasárnap – tette hozzá a kapus.

A találkozón a nyitott uszodának köszönhetően legalább 500 ülőhely lesz, míg állóhelyekből legalább ugyanennyi áll majd a szurkolók rendelkezésére.