Metalcom Szentes-Szegedi VE 10-14 (0-4, 3-3, 3-3, 4-4)
BENU Magyar Kupa, 9. helyért, Szentes, 200 néző.
Szentes: Kovács – Mátyók, Lajkó 2, Bozó, Garancsy, Hegedűs, Fülöp 3. Csere: Pellei F. 1, Kókai, Gila 1, Pellei K. 1, Kürti-Szabó 1, Rébeli Szabó 1. Vezetőedző: Pellei Csaba.
Szegedi VE: Molnár D. – Kürti 6, Tóth Gy. 1, Kiss, Baj 1, Mekkel, Farkas 1. Csere: Sánta, Szporny 2, Lakatos 2, Börcsök 1, Meleg, Horváth. Vezetőedző: Szabó Zoltán.
Szomorúan keltünk útra: 89 éves korában elhunyt Veress Iván, egykori edzőnk, szakosztályvezetőnk, aki hihetetlen sokat tett a szegedi vízilabdáért. Nagy veszteség ért bennünket, klubunk saját halottjának tekinti Veress Ivánt. A győzelmünket emlékének ajánljuk!
Két újabb SZVPS-nevelés került be a keretünkbe, méghozzá Horváth Vencel és Meleg Richárd. Négy percig nem született gól a BENU Magyar Kupa 9. helyéért játszott meccsen. Ezután viszont rendesen felpörögtünk, Farkas Kristóf révén szereztünk vezetést, majd Szporny Armand előnyből növelte az előnyünket. Az első negyed hajrájára is maradt SZVE-gól, Kürti Dominik kétszer vette be a Szentes kapuját, így 4-0-ás vezetéssel zártuk az első felvonást. Csodás kezdés!
A második negyed első percében szépítettek a hazaiak. Ez sem tört meg bennünket, Kürti Dominik már harmadik gólját szerezte, majd Baj Marcell is beköszönt. Szporny Armand újabb gólt szerzett, így a félidőben 7-3-ra vezettünk.
Hazai góllal indult a harmadik negyed. Kürti Dominik gondoskodott arról, hogy ne izguljunk, negyedik gólját emberelőnyből szerezte, 8-4 volt a javunkra. Okosan tartottuk az előnyünket, így 10-6-ra vezettünk. Lakatos Soma góljával indult az utolsó nyolc perc. Börcsök Milán, majd Tóth Gyula is feliratkozott a gólszerzők közé, így a végén 14-10-re nyertünk, és 9. helyen végeztünk az idei BENU Magyar Kupában.