TAO információ TIPP Mix TIPP Mix 1% SZJA
 

A csapatkapitány helyén

 
27 jún 2013

Szivós Márton, az A-Híd Szeged játékosa három csapattársával együtt a férfi vízilabda-válogatottal készül a világbajnokságra. Mind a négyen ott lesznek a holnap kezdődő nemzetközi tornán Görögországban, ahol a házigazdán kívül a szerb, olasz és montenegrói nemzeti együttes is szerepel.

Papós Tamás (Délmagyarország)
Benedek Tibor kihirdette 15 fős utazó keretét a férfi vízilabda-válogatott hétvégi görög tornájára, a névsor pedig az A-Híd Szeged szurkolók számára igencsak biztató. A szövetségi kapitány a napokban nyilatkozta is, hogy Nagy Viktor az első számú kapus, de valószínűsíthető, hogy a támadásban alapember Szivós Márton és a védelem egyik oszlopa, Decker Ádám is ott lesz a világbajnokságon. A holnap kezdődő Samardzitis-kupa négy mérkőzése leginkább a szegediek új igazolása, Tóth Márton számára lehet remek bizonyítási lehetőség.
– Remek játékost ismertem meg a személyében, aki mindenképp képes arra, hogy bekerüljön a barcelonai keretbe – véli Szivós Márton, aki a válogatott előtt álló nemzetközi torna feszített tempójára is kitért. – Nem örülünk neki, de el kell fogadni, hogy két nap alatt játszunk négy mérkőzést. Az viszont jó, hogy a riválisok közül ott lesz Olaszország, Montenegró, és a mezőnyből kiemelkedő Szerbia is. Nem a számszerű eredmény számít, hanem a gyakorlás, hiszen Varga Dániel sérülése miatt néhány poszton változott a helyzet, én például többször tűnök majd fel ott, ahol általában ő szokott – elemezte a csapatkapitány kiesése utáni szituációt.
Az A-Híd Szeged olimpikonja a válogatottal Budapesten készül, így a fővárosi születésű játékosnak mindenre van lehetősége, amire a Tisza-parton élve nincs.
– Komfortos a helyzet, hiszen szabadidőmben minden otthoni rokonommal és barátommal tudok találkozni, és a Sarki Fűszeres nevű üzletembe is sűrűn ellátogatok. A strandvízilabda-bajnokság pénteki rajtjára nem tudtam elmenni, de csapattársam, Decker Ádám volt a lemezlovas a Széchenyi fürdőben rendezett nyitányon, és mesélte hogy jó buli volt. Mondjuk a vízilabda körül mindig remek a hangulat, ha megfelelő időben, azaz nyáron űzik. A bajnokságot is ekkor kellene rendezni, még akkor is, ha ilyenkor sok a szúnyog – utalt egy korábban elhangzott fura indokra Szivós.