Az év első bajnokiját immár új néven, ContiTech Szeged Diapolo néven játszottuk. A meccs előtt klubunk köszöntötte az Eb-n részt vett játékosokat, az Eger együtteséből Mitrovicsot, Cukot, Hárait, Hosnyászkyt, Erdélyit, míg a szegedi csapatból Manhercz Krisztiánt.
Az Egere szerzett vezetést, azonban remek játékkal sikerült fordítanunk, sőt, volt esélyünk arra, hogy két góllal is meglépjünk. Az első negyed végül 4-4-el zárult. Sajnos a harmadik és negyedik negyedben több biztos helyzetet is elrontottunk, a játékvezetés is tolt egyet a vendégeken, így meglépett a Heves megyei együttes. Meixner bemutatott néhány bravúrt, így nem tudta növelni előnyét a rivális, így az utolsó negyedben sikerült faragnunk a hátrányunkból, azonban Hárai az utolsó pillanatokban a kapunkban talált, így a ZF Eger 12-8-ra nyert ellenünk.
Csapatunk február 3-án az Europa-Kupa elődöntőjének első meccsén a Brescia otthonában száll harcba. A fiúk kedden 7.30-kor indulnak az újszegedi sportcsarnok elől, majd a Liszt Ferenc reptérről repülnek tovább Olaszországba.
ContiTech Szeged Diapolo-Eger 8-12 (4-4, 1-3, 1-3, 2-2)
Férfi vízilabda OB I, alapszakasz, A csoport, 10. forduló. Szeged, újszegedi sportuszoda, 350 néző. Vezette: Németh, Dodog.
ContiTech Szeged Diapolo: Meixner – Seman 1, Manhercz Á., MANHERCZ K. 3, Varga II. Zs. 2, Kunac 1, Kiss Cs. Csere: Sedlmayer, Chilkó, SÁNTA 1, Palotás, Pellei, Zsigri. Vezetőedző: Varga Péter.
Eger: Mitrovics – Csucskovics, Lőrincz, Csuk, Szivós 1, Vapenski 2, HÁRAI 4. Csere: ZALÁNKI 2, HOSNYÁNSZKY 2, Erdélyi, Biros 1, Angyal, Bedő. Vezetőedző: Dabrowski Norbert.
Gól – emberelőnyből: 11/1, ill. 11/5.
Ötméteresből: 3/2, ill. 1/1.
Varga Péter: – Jó meccset játszottunk, de a hibáinkat könyörtelenül kihasználta az Eger.